Felkerült oldalunkra a Civilek Sződligetért Egyesület 2015-ös beszámolója, valamint a 2016-os adó 1%-ok felhaszálásáról szóló beszámoló.
Mindkettő a Dokumentumok menüpont alatt olvasható.
|
|
|||
|
Felkerült oldalunkra a Civilek Sződligetért Egyesület 2015-ös beszámolója, valamint a 2016-os adó 1%-ok felhaszálásáról szóló beszámoló. Mindkettő a Dokumentumok menüpont alatt olvasható.
Azt szokták mondani, hogy a 10 az még gombócból is sok. Persze minden relatív, mindenesetre 2016. május 1-én 10. alkalommal rendezte meg a CISZE /Civilek Sződligetért Egyesület/ a SZŐDLIGETI VÁNDOR FAKANÁL főzőversenyt. Büszkék vagyunk arra, hogy a békésnek, barátságosnak és kulturáltnak egyáltalán nem nevezhető magyarországi és sződligeti viharos, konfliktusokkal teli közélet mellett a civil szféra képesnek bizonyult hagyományt teremteni ezzel a vidám, tréfás, emberi rendezvénnyel. Ez nem öndicséret, mert nemcsak a szervezők, hanem a résztvevők is szükségeltetnek a sikerhez. Hiába van egy jónak gondolt ötlet, ha az nem talál fogadtatásra. Közös sikerről van tehát szó, és mindenkinek köszönet érte. Ebben az évben a marhahúsból készült ételek versenye zajlott. Tiszteljük meg a résztvevőket azzal, hogy felsoroljuk nevüket és főztjüket: – Sződligetiek Baráti Köre: Marhapofa pörkölt erdészlány módra
Papp István Képek a galériában
Egyesületünk a korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezte a karácsony előtti adománygyűjtést. Célunk volt, hogy azokat a tárgyakat, eszközöket, játékokat, könyveket összegyűjtsünk, amelyeket a tulajdonos már nem használ, de másnak még hasznos lehet. Ismét bebizonyosodott, hogy a társainkon való segítés sok embert, családot meg tud mozgatni. A gyűjtési napon rengeteg olyan dolgot kaptunk, amelyek bizonyára másoknak örömet fog okozni, sőt volt olyan adományozó is, aki élelmiszer csomaggal támogatta akciónk sikerességét. Köszönjük minden adakozónak, támogatónak a felajánlását. Az összegyűjtött dolgok a Gondozási Központ szervezésével jutnak el a családokhoz. Mivel a vártnál sokkal több anyag gyűlt össze, a közösségi ház vezetője felajánlotta, hogy 2015. december 16-án (szerdán) délután a közösségi házban válogatási délutánt szervez, ahol az érdeklődők válogathatnak a felajánlott dolgok között. Papp István Képek a galériában
Papp István Képek a galériában A Civilek Sződligetért Egyesület 2014. évi egyszerűsített beszámolója felkerült a dokumentumtárba. 2015. májusában és júniusában az Országos Kéktúra szakaszaiból jártunk be néhányat illetve a Budapest kupa keretén belül egy túrát teljesítettünk. Május 20.án az országos két túra Ősagárd – Kétbodony közötti 21 kilométeres szakaszt teljesítettük illetve gyalogoltuk le. Június 6.án a szintén az OKT szakaszának egyikét nevezetesen a Törökmező – Nagymaros közötti 10 kilométert teljesítettük. Fiatalságunk egyik legnagyobb rendezvényeinek helyszíne Június 13.án Visegrádról indulva 25 kilométeres gyaloglás után értünk Dobogókőre teljesítve az OKT Pilisi szakaszát. Június 18.án az OKT budai hegységi szakaszát a Hüvösvölgy – Bécsi út közötti 15 kilométeres szakaszt gyalogoltuk végig. Június 20.án a Budapest kupa keretében Együtt A Magyar Családokért elnevezésű teljesítmény túrán vettünk részt. A túra a Széchenyi hegyről indult és oda ért vissza mintegy 14 kilométeres kör megtétele után. Papp István Képek a galériában |
|||