Ezúttal csak itt, a szomszédban voltunk látogatóban. Nógrádban. Rövid túra, nem nagy ügy – de azért mégis…
Nagyon nem szeretnék közhelyes lenni, de ide kell írnom: nem is hinné az ember, hogy milyen értékek bújnak meg a közelünkben. Legtöbbször csak elmegyünk mellettük, észre sem vesszük őket, mert egyszerűen megszoktuk a létezésüket. Fogadni merek, hogy az olvasók között van olyan, aki többet volt az Adrián, mint Galgagután! Persze ő azonnal nekem szegezi a kérdést: mit is keresne ő ott, abban a faluban? Hát ez az! Az érdeklődés, a szűkebb környezet megismerésének a vágya, illetve annak a hiánya.
Az elmúlt években szélesre nyílt a kapu, lényegében a világon bárhová utazhatunk, a vágyaknak csak a pénztárca szab határt. Sokan ki is használták – használtuk – a lehetőséget, és utaztunk, ahogy csak bírtunk. Ne értsen félre senki, én nem az utazás és a „világlátás” ellen vagyok, ellenkezőleg. Magam is jártam néhány helyen és jelentem, hogy élveztem az utazást. Éppen ez a tapasztalat mondatja velem, hogy itthon is remek látnivalókkal találkozhat az ember. Csak az a baj, hogy meglátni valamiben a szépet, az értéket bizony nem könnyű, sőt egy kicsit melós is. Egyszerűbb hinni a híres turista célpontokat népszerűsítő marketingesek szirén hangjainak.
Azért vannak olyanok, akik nem adják fel és küldetésszerűen kutatják, megismertetik azokat a hazai túracélpontokat, amelyek nem a népszerűségi listák elején szerepelnek, mégis komoly kulturális és egyéb más értékkel bírnak, és megadják a felfedezés örömét annak, aki hajlandó egy kicsit kutatni. Többek között ezért alakítottuk meg a Sződligeti Túrázók Körét.
A gyalogos és a kerékpáros túrázás éppen erről szól, mert ilyen közelségbe semmilyen más módon nem kerülhet az érdeklődő azokkal a bizonyos értékekkel.
Szóval, Galgaguta. Kicsiny – részben szlovák nemzetiségű – település Nógrádban a Galga mentén, mindösszesen 650-en lakják. A túránkat azzal kezdtük, hogy megtekintettük a helyiek összefogásának remek példáját, a helytörténeti gyűjteményt. Jó volt látni, a bizonyára nagy szeretettel összegyűjtött emléktárgyakat, a hétköznapi falusi élet eszközeit.
Az az igazság, hogy már sok ilyet láttam az utazásaim során, de még mindig meg tud hatni az a gondoskodó szeretet, ahogyan a helyi emberek bemutatják a történelmük – történelmünk – egyszerű tárgyi emlékeit. Különleges dolog ez, hiszen a közösség egyik legfontosabb összetartó ereje a közös múlt, amit az oda tartozóknak ismerniük kell. Még jobb, ha ezeket az értékeket büszkén mutatják meg a vendégeiknek is.
A múltkor leírtam néhány gondolatomat a főtér, mint közösségalakító erő fontosságáról és arról, hogy a mi kis településünkön, Sződligeten is elkélne egy ilyen jeles terület. Most itt egy másik idea, ami szerintem szintén a közösség összetartó erejét növeli, de csak nagyon halkan merem felvetni: talán a mi településünk és közösségünk is megérett egy helytörténeti gyűjtemény létrehozására…
De térjünk vissza a túránkhoz, amelyet a már említett Galgagután kezdtünk. A múzeumi bámészkodás után elindultunk Nógrádsáp felé, így a Mária-vándorút egy szakaszát is bejártuk. Mert, hogy ilyen is van. Ez egy Közép-európai, spirituális gyalogos vándortúra útvonal, amely Mariazell-ből (Ausztria) indul, és egészen Csíksomlyóig (Románia) gyalogolhat rajta a vállalkozó szellemű turista, bejárva a legfontosabb szakrális helyeket. www.mariaut.hu
Nógrádsápon megnéztük az Alsósápi haranglábat, amin egy napóra is látható. Az időt sajnos nem mutatta, – legalább is mi nem láttuk – mert éppen borult volt az ég…
A fő attrakció sajnos kimaradt, mert a csodaszép gótikus templomot éppen felújítják, ezért nem látogatható, még a templomkert is zárva volt. A templom azért kívülről is gyönyörű.
A dimbes-dombos nógrádi tájakon menetelve értük el aznapi utolsó célpontunkat, a Csővár felett magasodó vár romjait, a falu névadóját. A kilátás remek volt, az időjárás már nem annyira. Gyors nézelődés után megtámadtuk a falu vendéglátó ipari egységét, mert mi túrázók jól tudjuk: mindig ez a vége! Ebben az esetben teljesen indokolt volt a roham, mert ránk fért a melegedés.
A túra mindenféle tekintetben eredményes volt, hiszen a turisták által ritkán látogatott vidéken jártunk, jelentős kulturális értékekkel ismerkedtünk, 16 km-t gyalogoltunk és még hasznos gondolatok is megfogalmazódtak bennünk. Mi ez, ha nem siker?
Aki ilyesmire vágyakozik, tartson velünk!
Dinka Péter
