Közeledõ esemény

  • Nincs esemény.

Európai Polgárok Találkozója 2014.05.22.

/CISZE és Barangolók közös napja/

OLYMPUS DIGITAL CAMERAEzen a napon egyesületünk a Barangolók-kal közösen azt vállalta, hogy ebédül látja a vendégeket és bemutatót tart a Sződliget területén kiépített Sétaútról.
A vendégek megérkezése után az étvágygerjesztő pálinka és pogácsa volt az indítás.
Közben elkészült a Müllerné Böbe által alkotott töltött káposzta, ami hatalmas sikert aratott.
majd kivettük a kemencéből a finomabbnál finomabb kelt tésztákat,/ túrós lepény és bukta/.
Őszintén megvallva a vendégeket nem sokat kellett győzködni arról, hogy séta helyett vetítsük le a „Liget -Erdő-Tanösvény” anyagot.
Papp István szakszerű és érdekes kommentálásával le is vetítettük az erről szóló CD-t. Az esőzések utáni mély talaj miatt talán így még több információt sikerült átadni vendégeinknek.
Pista barátunk meg is fejelte a bemutatót az általa összegyűjtött fotókat tartalmazó Sződliget története CD levetítésével.
Vendégeinknek így egy kis történeti áttekintést is sikerült adni Községünk történetéről.
Csíkszentdomokos alpolgármestere szintén hozott magával egy pen-drive-ot, melyen bemutatta a festői tájon fekvő falú nevezetes épületeit a község életét., szívet, lelket gyönyörködtető környezetét.
Laza beszélgetés , néhány pohár bor elfogyasztása zárta a kellemes délutáni programot.
Jóleső érzés volt, hogy hozzájárulhattunk e nagyszerű program sikeréhez.
A CISZE és a Barangolók nevében.

Somogyi István

Képek a galériában

Share Button