Közeledõ esemény

  • Nincs esemény.

Újévi köszöntő

buek

 

Kedves CISZE Tagok és Minden Kedves Olvasó!

Ez évi köszöntőmnél a szokásos, sablonos szöveget kihagynám.
Szeretném elmondani viszont, mi jelentene számomra kellemes, régóta vágyott örömöt, mit szeretnék látni, megélni Sződligeten. Ennyi politizálást megengedek magamnak.
–    Legyenek ünnepek falunkban úgy, hogy a falu apraja , nagyja ott legyen és közösen ünnepeljen. Ne az legyen a kérdés, hogy ki rendezi, ott van-e a másik, és egyáltalán ne legyen másik, csak Sződliget. Örüljön a lelkünk, hogy részt vettünk az ünnepségen. Nemzeti legyen, de a nemzetbe mindenki beletartozik.
–    Legyen minél több Mézeskalácsfaluhoz hasonló rendezvény, ami jó hírét kelti településünknek és szívet, lelket melengető gondolat. Gyönyörű volt a karácsonyfa is az óvoda udvarán.
–    Ültessünk fákat, virágokat, védjük az erdőt és a benne élő madarakat állatokat.
–    Kiránduljunk, főzzünk, legyünk vidámak, vicceljük meg egymást és egyáltalán szülessenek új viccek.
–    Jó, persze, vitatkozzunk is, de ne gyűlölködjünk. Azért mert a másik másként gondolja, még nem kell kiutálni és földbe döngölni.
–    Ha valaki megnyer egy választást vagy pozíciót, nem kell rá haragudni, irigykedni, hanem próbáljuk meg tudomásul venni, hogy most veszítettünk, gratuláljunk a győztesnek. A harc befejezve. Egyébként sem kell mindig harcolni. Én már nagyon unom ezt az állandó készenléti harci szellemet, Bem Apónak szüksége volt rá, nekünk  nincs. Ráadásul még ellenségünk sincs.
–    Legyünk büszkék arra, amit elértünk. Sok eredményünk van, kifejezetten sikeres esztendő van mögöttünk. Olvasgassuk honlapunkat, ott tételesen fel van sorolva egyesületünk munkájának eredményei.
–    Ismerjük el mások eredményeit is és legyen erőnk gratulálni.
–    Ne fogadjuk el a megosztottságot, nem  jó irány, ez ellen emeljük fel szavunkat. A megosztottságot még ellenségeknek is nevezhetjük és ez ellen lehet küzdeni a fentiekben felsorolt –talán kissé bárgyúnak tetsző- gondolatokkal és tettekkel. Nem akarom tudomásul venni, hogy két Magyarország van. Tudom, hogy csak egy van! Kicsi, megcsonkított, de ez a mienk.
–    Vállaljuk fel gondolatainkat és legyünk nyíltak és nyitottak.
–    Járjunk közösségekbe és ne csak otthon a TV előtt váltsuk meg a világot.
–    Ne tegyünk magunknak ígéreteket, mert többnyire úgysem tartjuk be.
–    Bízzunk a fiatal nemzedékben, mert nagyon okosak és szép jövőt érdemelnek.
–    Tudom én jól, hogy ez a világ másról szól és minden erő a hatalom és ebből származó pénz megszerzéséért mozdul, de néha azért meg kell állni, el kell gondolkodni és főleg a tükörbe kell nézni!!!

Ezt az írásomat a szilveszteri pezsgőzés utáni másnapos állapotomban írtam, de ilyenkor állítólag őszintébb az ember. A helyzetet súlyosbítja, hogy kölyökpezsgőt ittam. Ebben az évben többet nem is fogok politizálni. Mint tudjuk, ezt sem fogom betartani.

Minden CISZE Tagnak, Minden Kedves Olvasónak, Minden Sződligetinek Boldog Újesztendőt kívánok!
BUÉK!

Somogyi István

Share Button