Ez egy tipikus példa arra, hogy egy étel minőségét, fontosságát, jelentőségét nem az alapanyagok sokfélesége, ára, díszítése adja, hanem maga az esemény amin elfogyasztják.
Már hagyomány a CISZÉ-nél, hogy év végén összejövünk egy jó kis beszélgetésre, borozgatásra és megesszük a szorgos kezek által összeállított zsíros kenyeret lila hagymával.
Nincs ennél jobb étel, akárki meglátja illetve gondolja!
Egy másik megjelenési kötelezettségem miatt késtem egy kicsit. Amikor a Közösségi Ház kapujába értem már kintről érezni lehetett a lila hagyma fenséges illatát. Siettem is, hogy nekem is maradjon.
Nem maradtam éhen , jutott bőven a későn érkezőknek is. Már javában folyt a beszélgetés.
Az ifjú Túrázó csoport filmvetítésén vissza lehetett emlékezni a közös élményekre. Hasonlóan élvezte a társaság a Sleiner Béla és Sinka Zsuzsa fotóiból, videóiból készült összeállítást is.
Jöttek a meglepetések:
– Minden tagunk kapott egy CD-t az 5.éves születésnapunkra készült történeti összeállításból.
– Érkezett egy hatalmas torta is, ami nélkülözhetetlen egy szülinapról.
Persze közben zajlott a beszélgetés, vidám visszaemlékezés, egymás tréfás cukkolása. Jelen volt a „Kistesók” , a Vackorosok képviselője is!
Jó ez így! Beszélgetni jó, úgyis egyre kevesebbet beszélgetünk. Ez egyfajta feltöltődés a következő év munkálataira, jó csapatépítő esemény.
Inkább zsíros kenyeret eszem lila hagymával jó hangulatban, mint libamájat olyan körben, ahol alig várom, hogy vége legyen.
Boldog Karácsonyt, Sikeres Újévet minden kedves CISZE tagnak és szimpatizánsnak!
CISZE VEZETŐSÉGE nevében:
Dr. Somogyi István
Képek a galériában