A Sződligeti Túrázók Köre legutóbbi túrájának résztvevői újabb remek teljesítménnyel büszkélkedhetnek: körbe biciklizték a Börzsönyt!
A történet ott kezdődött, hogy részt vettünk az „Örökségeink Útján” elnevezésű kerékpáros túrán, Nógrádban. Erről a kirándulásról a honlapon olvasható beszámoló.
Szóval az említett túrán merült fel az ötlet, hogy többen szívesen részt vennénk egy hosszabb, két-három napos kerékpártúrán is. Mivel az igény elementáris erővel tört fel, nem maradt más lehetőségem, mint megszervezni a kirándulást.
A cél az volt, hogy változatos és szép tájon, biztonságos körülmények között kerékpározhassunk. Fontos volt még, hogy háztól házig kerékpárral közlekedhessünk, ne kelljen szállítóeszközt igénybe venni. Ezért volt kézenfekvő megoldás a Börzsöny és környéke. Na meg azért, mert sok érdekes látnivalót rejtegetnek a felkeresni tervezett települések. Bizony volt, ahol a szó szerint rejtegették a látnivalót. De mindent csak sorjában.
2011 Július 2-án, szombaton, a piaci árusok érdeklődő pillantásai mellett gyülekeztünk a Szabadság téren. Tízen vágtunk neki a kerékpáros kalandnak, hogy két nap alatt megtegyük a tervezett 143 kilométert.
Reggeli gyülekező
Az első tervezett megállónk a váci Duna-parton volt. Egyébként mindenképpen meg kellett volna állnunk, mert egy defekt már az út legelején próbára tett bennünket. Hiába, ez is technikai sport, és mint tudjuk: ami elromolhat, az el is romlik.
A gyors szervízelés után meg sem álltunk a verőcei volt hajóállomásig, ahol mindenki a saját igényei szerint frissített magán. Szükség is volt a folyadék utánpótlásra, hiszen az út Verőcétől kezdve folyamatosan emelkedni kezdett.
Verőcei pihenő
Szokolyát elérve már jó volt egyet szusszanni, gondoltuk, erre éppen jó lesz a Mányoki-Viski emlékszoba megtekintése. Sajnos valamilyen rejtélyes oknál fogva a festőművészek kis múzeuma hétvégén zárva tart. Arra felé bizonyára hétköznapokon sokkal több a látogató. Így hát a következő megállónak – és etető-itató helynek – a jó öreg királyréti büfét jelöltük ki.
Szokolyán. Még nem tudják, hogy mi vár rájuk!
Királyrét. Ahol állítólag semmi sem változik.
A kényelmes pihenő után vágtunk neki a túra legvadregényesebb részének, megkezdtük a Börzsöny meghódítását.
Felkészülés a Börzsöny „meghódítására”
A 250 m tengerszint feletti magasságról, folyamatos emelkedés mellett, részben aszfaltozott, részben köves vagy földes úton kerekezve – néha a kerékpárt tolva – érkeztünk meg a Diósjenő melletti, 500 m-en fekvő Závoz nyeregbe. A kilátás innen fantasztikus, jól látható a Cserhát jellegzetes, kihunyt vulkánok alkotta dimbes-dombos tája. Jó időben még a Mátra hegyvonulata és a Kékes is jól kivehető. Azért volt fontos pontja a túrának a Závoz, mert innen kezdve – kevés kivétellel egészen a Dunáig – lejtőn kerekezhettünk, ami önmagában is fantasztikus élmény. Meg kell még említeni, hogy az erdő közepén ért el bennünket egy zápor jó kis jégesővel megspékelve. Utólag erre gondolva az jut az eszembe, hogy az akkor pokolba kívánt időjárás később csak emelte a teljesítményünk értékét.
Kemencére nagyon jókedvűen – mintegy tizenkét kilométert lejtőn gurulva – érkeztünk meg. Rövid pihenőt tartottunk az erdész emlékműnél, ahol bevártuk a lemaradt társakat, sőt az érdeklődők megnézhették a Börzsönyi főalappontot is.
Erdész emlékmű Kemence határában
A Börzsönyi geodéziai főalappont
Egy kedves kemencei barátunk portáján elköltött, kicsit hosszabbra nyúlt kávészünet után, nem volt könnyű felkerekedni az aznapi utolsó huszonöt kilométerre. De mivel az utunk nagyobb részt lejtőn vezetett, meg a nyitva talált kis boltban sikerült feltölteni a készleteket is, ezért a társaság a fáradtság ellenére, jókedvvel tekerte a bringát.
Kemencei kemence
Ez a jókedv egészen a Nagybörzsönybe vezető bekötőútig tartott. Amikor a már jócskán elcsigázott társaság szembesült azzal a ténnyel, hogy csak abban az esetben kap ágyat és meleg vacsorát, ha leküzdi az előtte tornyosuló hegyet és eljut a faluba, bizony nem volt túláradó a jókedv. De még ennél is lehet rosszabb, mert nem elég, hogy az első nap utolsó három kilométerén tolni kellett a bringát, még a nyakunkba kaptunk egy hatalmas záport is. Azért ez így együtt már bizony egy kicsit több volt, mint elég. A túra résztvevőit dicséri, hogy ennyi csapás után sem vesztették el a jókedvüket és a megázásra gyógyírt leltek néhány korty pálinkában, meg egymás bíztatásában.
Megázva és fáradtan érkeztünk meg a szállásunkra, egy „kulcsosházba”. Diplomatikusan fogalmazva: a körülmények szerények voltak, de végül is volt felszerelt konyha, zuhany meleg vízzel, tiszta ágynemű – mindez korrekt áron. A megfáradt vándornak mi kell ennél több egy éjszakára?
Nagybörzsönyben. Megérkezés a szállásra.
Az eső szerencsére elállt, ezért a ház kertjében rakhattunk tüzet és bográcsban főztük meg a vacsorát. A tűz összehozott bennünket, már csak azért is, mert a vizes ruhadarabokat itt lehetett megszárítani és a vacsorára való várakozás közben melegedhettünk meg beszélgethettünk egy kicsit. Az időjárás nem vett bennünket a kegyeibe, hűvös esős hétvégét „fogtunk ki”.
A meleg vacsora után mindenki jobb hangulatba került, de ha jól emlékszem, ehhez volt némi köze egy üveg pálinkának is… Néhányan megpróbálkoztak egy korsó sör elfogyasztásával is, de mint Tibor barátom „matekul” mondaná: ennek a feladatnak Nagybörzsönyben, este kilenc után, nyilvános helyen, egyszerűen nincs megoldása.
A vasárnap reggel is igen borongós és hűvös idővel köszöntött bennünket. Gyors reggeli és pakolás után indult a csapat a Szent István templom megtekintésére. A korai időpont miatt sajnos csak kívülről láthattuk ezt a szépséges épületet.
Nagybörzsöny, Szent István templom
A sok látnivaló miatt Nagybörzsöny több időt érdemelt volna, de sajnos az idő rövidsége és a távolság miatt ki kellett hagynunk ezeket. Egy okkal több, hogy egy következő gyalogos túrán felkeressük ezt a kedves települést – természetesen nappal, amikor lehet kapni csapolt sört…
Letkésnél a közúti hídon lehetőség van az Ipolyon való átkelésre. Ezt kihasználva a következő megállót a szlovákiai Ipolyszalkára terveztük, ahol megnéztük a csinos tájházat.
Tájház Ipolyszalkán
Egy országhatáron való átkelés mindig érdekes dolog. Milyen jó, hogy ezt már minden korlátozás nélkül tehetjük meg, pusztán önmagunk szórakoztatására.
A Letkés és Ipolyszalka közötti hídon, az Ipoly felett
Reggeli idején Ipolydamásdra értünk. A főút mellett álló vendéglátó ipari egység alkalmasnak tűnt a reggeli tápanyagok bevételére. Nem is haboztunk sokat, mert a gyakorlott túrázó jól tudja, hogy az ilyen lehetőségeket meg kell ragadni. Ki tudja, mikor lesz a következő alkalom?
Ördög vigyen?
Csupán két-három kilométer volt Szob, itt a Börzsöny Múzeumot kerestük fel. Érdekes és gazdag kiállítást láthattunk a hegység élővilágáról, ásványairól, történelméről, néprajzáról. Aki arra jár, feltétlenül látogassa meg a tárlatot. Na meg a szépen kialakított településközpontot: díszburkolat, padok, kultúra…
Jó hír ért bennünket: elkészült a Szob és Zebegény közötti kerékpárút. Ez azt jelentette, hogy Szobtól egészen Sződligetig kényelmesen és biztonságosan kerekezhettünk.
Az újonnan elkészült kerékpárút az ország egyik legszebb vidékén halad.
Zebegény sokak által jól ismert, hangulatos település a Dunakanyarban. Ez alkalommal két látnivalót kerestünk fel a sok közül: a Trianon emlékhelyet, valamint a Kós Károly és társai által tervezett templomot.
Zebegény. Trianon emlékmű.
Az időjárás továbbra is borongós volt, de szerencsére az eső egyelőre elkerült bennünket. A zebegényi pihenő után tovább tekertünk és csodáltuk az ország egyik legszebb táját. A Dunakanyar Szob és Nagymaros között egyszerűen gyönyörű.
Nagymarosra érve remek etető-itató helyet találtunk a révátkelés közelében. Jó turista módjára, ki is használtuk a kínálkozó alkalmat és az ebédünket a Visegrádi vár panorámájában gyönyörködve fogyasztottuk el.
Nagymaros után, Verőcén terveztük megnézni a Gorka Múzeumot, de a csapat fáradtságra hivatkozva úgy döntött, hogy ezt egy másik alkalommal tesszük meg. Ekkor már mindenki kissé elcsigázott állapotban volt. Ne felejtsük, hogy éppen a 126-ik kilométert tapostuk, meg az eső is újra elkezdett esni.
Tovább indultunk hát, most már tényleg az utolsó szakasz következett: irány Sződliget!
Itt a vége!
A visszajelzésekből az derül ki, hogy mindenki jól érezte magát a túrán. A két nap alatt megtett 143 kilométer bizony nem kevés, főleg ha figyelembe vesszük a szintemelkedést is. Mindenkinek csak gratulálni tudok a teljesítményéhez.
Annak ellenére, hogy az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, jó hangulatú, szórakoztató, kellemesen fárasztó, igazi sportélményt adó túrát tettünk, amire mindannyian büszkék lehetünk. Külön elismerés illeti a csapat hölgy tagjait, akik derekasan, minden gond nélkül letekerték az embert próbáló távolságot.
Az érdeklődőknek írom le, hogy már körvonalazódik a következő, kétnapos kerékpártúra.
A következő gyalogos túra kiírása is hamarosan megjelenik a honlapon, illetve megkapjátok e-mailen.
Viszontlátásra a következő túrán!
Dinka Péter
Több, és nagyobb kép a galériában!
