Közeledõ esemény

  • Nincs esemény.

Tekerés a Börzsöny körül

Kedves Túrázók és érdeklődők!

Ezúttal kétnapos kerékpártúrára hívlak benneteket.

A túra célja, hogy Sződligetről indulva és oda visszaérkezve – egy hatalmas kört bejárva – a szellemi épülésünk érdekében, felkeressünk néhány fontos látnivalót. Testünk edzettségének növelése érdekében leküzdjünk néhány dombot és hegyet, pszichikai állapotunk javítása érdekében, kiszakadva a mindennapok rohanásából, élvezzük a túrázás minden örömét és egymás társaságát.

Az útvonal és a látnivalók

1. nap

Sződligettől egészen Zebegényig a Duna menti kerékpárúton haladunk. Az első megállónk a még Verőce előtt található római-kori hídfő és őrtorony maradványa.

A néhány perces pihenő után felkeressük a Gorka múzeumot.

A kiállított kerámiák megtekintése után meg sem állunk (terv szerint) Zebegényig, ahol a Trianon emlékmű és a Kós Károly tervezte templom lesz a „kultúrpercek” témája.

Szob a következő pihenő helye. Mivel a tudásunk pallérozása itt sem maradhat el, megnézzük a Börzsöny Múzeumot, majd az ebéd elfogyasztására kerítünk sort. Amennyiben időnk és energiánk engedi, átruccanunk a szlovák oldalra, nevezetesen Ipolyszalkára. Itt megnéznénk a tájházat.

A délután folyamán Nagybörzsönyig kell eljutnunk, itt lesz a szállásunk. A kis bányász településnek sok látnivalója van. A hangulattól és az érdeklődés irányától függően választunk programot. A szállásunk egy kulcsosházban lesz. A napot közös főzéssel zárjuk, valamilyen egyszerű, bográcsban elkészíthető étellel: rizses lecsó, paprikás krumpli, stb., erről később egyeztetünk. A főzéshez minden eszköz rendelkezésre áll a szálláson.

2. nap

Az ébredés és a reggeli után megkezdjük a második, befejező szakaszt. Könnyed lendülettel átkerekezünk Perőcsényre, ahol is megtekintjük a helytörténeti gyűjteményt. A kulturális táplálék után egy kis erőgyűjtés következik, majd elindulunk Kemencére, onnan a Börzsönyt átszelve, Diósjenő felé. Az út már sokak által ismert, jó minőségű, aszfalt burkolatú, viszont folyamatosan emelkedik – igaz, nem túl erősen – a Diósjenő előtti nyeregig. Pihenőt annyiszor tartunk, ahányszor szükséges.

Mielőtt beérnénk a faluba, fokozódik a kaland. A legutóbbi börzsönyi kerékpáros túránkon felderítettünk egy remek erdei utat. Kerékpárral jól járható és Királyrétig vezet el bennünket. Az érdekessége, hogy az elején lévő erős emelkedő utáni csúcsponttól, lényegében Verőcéig (Sződligetig?) lejt az út, ami remek élmény a kerékpárosnak.

A következő állomás Királyrét, ahol a felfrissülés sokféle módjára van lehetőség.

Mivel az út továbbra is lejtőn halad, nincs más teendőnk, mint legurulni Szokolyára, egészen a Mányoki-Viski kiállításig, majd tovább Verőcére, onnan pedig egészen Sződligetig.

Felhívom a figyelmet, hogy az útvonal hosszabb, mint amit eddigi a közös túráinkon teljesítettünk. A szintemelkedés sem kevés, ezért kérek mindenkit, hogy kellő módon készüljön fel a túrára. Mindenki a KRESZ előírása szerint felszerelt, műszakilag megfelelő állapotú kerékpárral vegyen részt a túrán. A láthatósági mellény viselése kötelező!

A TÚRA ADATAI
CÉLJA Sport, szellemi táplálkozás, felvidulás
A BEJÁRÁS MÓDJA kerékpárral
VEZETŐJE Dinka Péter +36209612505  dinkapeter@rubicom.hu
ÚTVONALA Sződliget – Szob – Nagybörzsöny – Kemence – Jenői Závoz – Királyrét – Szokolya – Verőce – Sződliget
IDEJE 2011. Július 2-3. szombat
GYÜLEKEZÉS HELYE, IDEJE Sződliget Szabadság (Fő) tér 2011. Július 2. 6:45
INDULÁS 7:00
ÉRKEZÉS 2011. Július 3. vasárnap, az esti órákban
ÉTKEZÉS MÓDJA egyénileg, a szombati vacsora közös főzés (tervezet)
SZÁLLÁS Nagybörzsönyi Kulcsosház
KÖLTSÉGEK szállás: 1.700.-Ft/fő/éj, belépők: néhány százas, étkezés
JELENTKEZÉS Június 20-ig, KIZÁRÓLAG előzetesen (a szállásrendelés miatt), e-mail-en (ajánlott), vagy telefonon, a túravezetőnél
A FELKERESNI TERVEZETT LÁTNIVALÓK
Verőce Római-kori őrtorony és hídfő romja, Gorka Múzeum
Zebegény Trianon emlékmű, templom
Szob Börzsöny Múzeum
Ipolyszalka (Szlovákia) Tájház
Nagybörzsöny Román kori templom, vizimalom, templomok, stb. igény szerint
Perőcsény Helytörténeti gyűjtemény
Szokolya Mányoki-Viski emlékszoba
A TÚRA TÁVJA 137 km

Viszontlátásra a túrán!

Share Button