Tudósítás a harmadik túraszakaszról
Egy kis tanulmányút a környező településekre
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy a Sződligeti Túrázók Köre újabb kilométereket teljesített. Ragaszkodva az elhatározásunkhoz, miszerint végigjárjuk a Pest megyei piros túraútvonalat, teljesítettük a következő szakaszt. Méghozzá kerékpárral. Mert, hogy a túra kiírása ezt megengedi.
Gondoltunk, hát egyet és a soron következő túraútvonal teljesítéséhez biciklire pattantunk.
Április 2-án, szombaton, reggel nyolckor indultunk a következő kalandra.
Az indulás pillanatai
Hála a szerencsének és a magas szintű szervezésnek, csodálatos időben indultunk el az ötven kilométeres táv teljesítésére. Első megállónk Vácrátóton, a szépen kiépített főtéren(?) volt. Itt megcsodálható a Botanikus kert hátsó – az eredeti kastélykert fő – bejáratának gyönyörű, kovácsoltvas kapuja, valamint maga a szépen kialakított, díszburkolattal ellátott tér. Képzeljék, még kerékpártárolót is építettek. Mint ha csak a megfáradt túrázókat várnák…
Őszintén sajnálom, hogy több „falunk béli” nem tudott velünk jönni! Megnézhették volna, hogyan lehet kulturált településközpontot kialakítani – persze ha mindenki akarja.
Nekik itt vannak az önmagukért beszélő képek.
A remekmívű kovácsoltvas kapu
Az újonnan kialakított díszpark Vácrátót központjában
A rövid szusszanás után ismét nyeregbe pattantunk, irány Őrbottyán. A következő szakasz volt a legveszélyesebb, mivel a Gödöllőre vezető főúton nagyon erős a forgalom. A túratársak azonban nagyon fegyelmezetten és szabályosan közlekedtek, semmiféle veszélyhelyzet nem állt elő. Őrbottyánban érte az első megpróbáltatás a kerekezőket. Nagyon komoly emelkedőn kellett felküzdenünk magunkat Vácbottyán településrészre.
Pihenő Őrbottyánban, a kimerítő emelkedő után.
Érdemes megfigyelni a szépen kialakított teret. Itt még szökőkútra is futotta. De a lényeg az, hogy az itt lakók és persze az itt átutazók, kényelmes lehetőséget találnak a pihenésre, találkozásra és más egyéb közösségi tevékenységre.
A régi és az új harmóniája Őrbottyán központi részén
A „súlyos” emelkedő kipihenése és egy kis műszaki szünet (kerékpároknál előfordulhat egy kis szerelés) után Erdőkertes felé vettük az irányt. Picit megküzdöttünk a földút miatti nehézségekkel, de Erzsi hozzáértő navigálásával (bennfentes lévén) sikeresen vettük az akadályt.
Ismét egy jó példa, hogyan lehet, akár a település legszélén is, kialakítani egy hangulatos helyet. Néhány növény, két pad, egy emlékhely és kész. Itt is azt éreztük, mint ha csak ránk vártak volna. Pedig nem. Helyesebben: mindenkire, aki erre jár és egy kicsit megpihenne. Higgyék el, egy túrázónak a legtöbbször nincs is másra szüksége.
Erdőkertes központjában még egy fontos dolgunk akadt: a helyi hírközpontban felfrissítettük magunkat – meg a híreket.
A szokásos menetrend: frissülés után tekerés. A szépen fejlődő Erdőkertest kellemes kerekezéssel hagytuk magunk mögött, hogy aztán igen kemény emelkedőket leküzdve jussunk el az aznapi szakasz végpontjára, Vácegresre.
A képen Szűcs Péter túratársunk látható, amint habkönnyen leküzdi az Erdőkertes és Vácegres közötti emelkedőt. Az ő korában ez szép teljesítmény. Gratulálunk!
A Vácegresre történő begurulás után egy kis csokizás és az elmaradhatatlan pecsételés következett. A negyedik túraszakaszt innen fogjuk folytatni, amelyről természetesen tudósítjuk majd a honlap olvasóit is.
Egy kis érdekesség Vácegresről. A település elnevezése 1944-ig Zsidó volt. Így látható a feliraton is.
Vácegres után Galgamácsa volt a következő állomás. Szerettük volna megnézni a helytörténeti gyűjteményt és falu naiv festője, Vankóné Dudás Juli kiállítását, de az épületet zárva találtuk. A kulcs megszerzésére nem vállalkoztunk, így hát tovább kerekeztünk Váckisújfalu felé.
Galgamácsa. Falumúzeum.
Kellemes időben, kerékpározásra kifejezetten alkalmas, alacsony forgalmú úton értük el Váckisújfalut.
Buszmegálló Váckisújfalun
Mivel régen volt már az erdőkertesi megálló, ezért – kifejezetten felfrissülés céljából – felkerestük a helyi hírközpontot. Itt már a harmincötödik kilométert teljesítettük, járt tehát a pihenés.
Az indulás után: láss csodát! Igazából nem is tudom, hogy miért ámulok rajta? Talán azért, mert csodálatos az összefogás, ahogyan az itt lakó emberek színesítik és szebbé teszik a környezetüket a maguk és minden erre utazó örömére. Az alábbi fényképeken a Váckisújfalu központjában épített emlékpark látható. Tessék megfigyelni, hogy milyen egyszerű és mégis szép, nem utolsó sorban használható is. Jó volt látni, csak irigyelni tudom.
Mivel hátra volt még jó tizenöt kilométer, ezért ismét nyeregbe pattantunk, irány Váchartyán. Addig azonban komoly megpróbáltatás várt ránk egy domb formájában. Az alábbi képen látható, – lihegő és megváltást váró – túratársak jól érzékeltetik az ügy komolyságát.
Úton Váchartyán felé
Az említett lihegés után könnyedén begördültünk Váchartyánba. Csak egy pillanatra álltunk meg a falu közepén felállított háborús emlékműnél, majd tekertünk tovább.
I. és II. Világháborús emlékmű Váchartyán központjában
A vácrátóti állomás és Csörög közötti út forgalma kis odafigyelést igényelt, szerencsére semmiféle gondunk nem volt. Csörögtől lényegében Sződligetig lejt az út, ezért különösebb problémát nem jelentett a hátralévő hat kilométer megtétele.
A tudósítás nem lenne teljes – sajnos – az alábbi kép nélkül. Mi túrázók, a természetet szerető emberek, nem mehetünk el szó nélkül az emberi (?) tevékenység e szégyenteljes példája mellett. A túráinkon sok helyen látunk szemétkupacokat, „feldolgozott” szemetet, olyat, amelyből az értékesíthető anyagokat már kinyerték (fémek), az eladhatatlanokat pedig egyszerűen az árokba borítják.
Sződliget. Végállomás! A képen a Sződligetre való célba érés után látható a csapat.
Videóbeszámoló
Kedves Olvasó! Téged is sok szeretettel várunk a következő alkalommal.
A túra kiírása hamarosan megjelenik a CISZE honlapján.
Viszontlátásra!
